Közlekedési táblák az idegenforgalom számára

közlekedési tábla

A közlekedési tábla egyik típusát az idegenforgalomban használják. A turisztikai jelzésekre ugyanolyan nagy szükség van, mint a hagyományos közlekedési táblákra.

Mi az az idegenforgalmi tábla? Ezek a táblák is a KRESZ táblák, vagyis a közlekedési táblák csoportjába tartoznak. Többféle jelzésre is szükség van, nemcsak a szorosan vett közlekedést kell szabályozni egyértelmű jelekkel.

Mit jelölnek a turisztikai táblák?

A turisztika területe kiterjed a természet és a kultúra világára is, ennek megfelelően készülnek idegenforgalmi táblák is.

A szabadidős tevékenységek vonzó programot jelentenek a turisták számára és a helyi lakosoknak szintén kedvelt időtöltésnek számítanak.

Az emberek tudni fogják egy kihelyezett tábla alapján, hogy hol találnak kijelölt szalonnasütő helyet, merre van a kemping, hol keressék a vadaspark bejáratát vagy felismerik, ha útjukba esik egy evezésre alkalmas vízpart.

A táblák tulajdonságairól

A turisztikai táblák tulajdonságaira és kihelyezésére vonatkozó szabályok a következők:

  • Általában horganyzott lemezből gyártott táblák kerülhetnek ki a helyükre. Meg kell jegyezni, hogy az idegenforgalmi nevezetességeket jelölő táblák felületét fényvisszaverő fóliával nem vonják be.
  • Az idegenforgalmi táblák méretére és formájára is vonatkoznak szabványok, amiket a gyártóknak ismerniük kell és alkalmazni. Kiemelt formának a fekvő vagy álló téglalap alakzat számít.
  • A színekre vonatkozó előírások barna alapszínt határoznak meg, fehér kerettel, fehér-barna színű jelképekkel.
  • Olyan táblák kerülhetnek ki, amik idegenforgalmi útirányt jeleznek, tájékoztatják az embereket, valamilyen helyet jelölnek meg, de ide tartoznak a térképpel ellátott táblák is.

Forduljon a közlekedési tábla boltunkhoz haladéktalanul, ha valamilyen tábla hiányzik vagy cserére szorul! A szabványokat követő és az előírásoknak megfelelően gyártott táblák és kiegészítők akár kihelyezéssel együtt elérhetőek kedvező árakon.

A cégünk által gyártott termékekről érdeklődjön a honlapunkon feltüntetett elérhetőségeken!

Új hozzászólás